Hugenották

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Hugenották (Huguenots) néven, a 16. század közepe óta, a franciaországi reformátusokat nevezték, akik azelőtt lutheránusok, religionnaires, christaudins neveken voltak ismertek.

[szerkesztés] A név eredete

A hugenotta név valószínűleg Genfben keletkezett, amikor a genfiek a Savoyai hercegek ellen folytatott szabadságharcukban segítségül hívták a helvét szövetkezett kantonok, az Eidgenossenschaft egyikét, a bernieket, akik már ekkor (1535) reformátusok voltak és csak azzal a feltétellel mentek Genf segítségére, ha megengedik nekik az evangélium szabad prédikálását és a református istentisztelet tartását. A genfiek számára az Eidgenossen vagy hibásan kiejtve Eygenots szó annyit is jelentett, mint református. Mivel később a reformáció franciaországi hívei szoros összeköttetésbe kerültek Kálvinnal és a genfiekkel – akik ekkorra már szintén tagjaivá lettek a helvét Eidgenossenschaftnak - ezért ellenségeik elnevezték őket hugenottáknak.

[szerkesztés] A hugenotta egyház története

Luther vallási reform tanai már az első években ismertek lettek Franciaországban, ahol a valdensek Luther előtt már több mint kétszáz évvel ugyanolyan szellemben és irányban működtek, mint a 16. század reformátorai. A király, I. Ferenc (1515-1547) - ha humanista műveltségével és Navarrai Margit, Beatrix estei hercegné befolyása következtében, néha hajlott is a reformáció felé - de legtöbbször részint vallásos nevelése, politikai érdekei és a Szentszékkel való szövetsége miatt eltűrte a reformáció híveinek erőszakos zaklattatását. Különösen 1535 után azzal is igyekezett katolikus igazhitűségét bizonyítani, hogy egy eretneküldöző törvényszéket állított fel, ez volt az úgynevezett Chambre ardente.

Utóda, II. Henrik (1547-1559) uralkodása alatt - bár az üldözések egyre fokozódtak és az ellenreformáció élére oly férfiak álltak mint Montmorency herceg, Guise Károly reimsi bíboros érsek (1524-1574), valamint testvére, Ferenc tábornok - a religionnaires-ek száma 1558-ra már négyszáz ezerre emelkedett. A hugenották élén Antal, Bourbon hercege, Albert Johanna férje és Condé hercege Lajos, valamint a harcedzett Coligny tábornok állt.

Első nemzeti zsinatukat 1559-ben tartották, amikor a lutheri iránytól teljes mértékben a genfi reformációhoz csatlakoztak. A Kálvin egyik tanítványa, Chandieau által fogalmazott hitvallást (Confessio Gallicana-t) fogadták el, az isteni tiszteletet, egyházfegyelmet és szervezetet illetőleg teljesen Kálvin szigorú puritán és presbiteriális elveit vették át. II. Ferenc uralkodása alatt (1559-60) a két Guise herceg vezette az ország kormányát. Szigorú rendeletek jelentek meg az eretnekek ellen. Eszerint amelyik házban református vallási összejöveteleket tartanak, az lerombolandó, az összejövetelen résztvevők halállal büntetendők. Amikor a Guisek hatalmának megtörésére szervezett amboisei összeesküvést felfedezték, tömegesen végeztek ki hugenottákat.

IX. Károly trónralépésekor (1560-1574) az uralomvágyó anyakirályné, Medici Katalin a Guisektől meg akart szabadulni és hugenották felé fordult. Főként kancellárja tanácsára kedvezményeket nyújtott nekik, így például megengedte, hogy Poissyban 1561. szeptember 9. és október 13. között zsinatot tartsanak. Itt többek közt megjelent Béza és Vermigli Péter, és néhány németországi lutheránus teológus is. A zsinat eredménye a januári vagy st. germaini ediktum lett, mely a városok falain kívül a hugenottáknak szabad vallásgyakorlást biztosított. 1562. március 1-jén azonban Guise Ferenc Vassy városkában több hugenottát lemészároltatott. Ez jeladásul szolgált az első vallásháborúra, melyet az amboisei béke zárt le. A béke néhány város, (többek között Párizs) kivételével, szabad vallásgyakorlatot biztosított. A második vallásháborút a lonjumeui béke zárta be, mely főbb vonásokban a januári ediktum pontjait elevenítette fel (1568). Néhány hónap múlva kitört a harmadik háború. Az ezt lezáró st. germaini béke (1570) majdnem teljes vallásszabadságot adott a hugenottáknak és ennek biztosítására több várat adott birtokukba, (például La Rochellet).

Hogy az örökös belháborúknak véget vessenek és a békét megszilárdítsák, a hugenották vezérének, Navarrai Henriknek (Antoine Bourbon fiának) eljegyezték IX. Károly nővérét, Margitot. Az esküvőre kitűzött időt (1572. május) a vőlegény anyjának, Albert Johannának hirtelen, valószínűleg kesztyűvel történt megmérgezése által bekövetkezett halála miatt augusztus 18-ra halasztották. A lakodalmi ünnepség hatodik éjjelén, Bertalan napra virradóra (augusztus 23-24.) megkezdődött Párizsban, majd szerte egész Franciaországban a hugenották lemészárlása (melyet a történelem Szent Bertalan éjnek nevez). A hugenották nagy veszteségeik dacára ismét fegyverre keltek vallásuk védelmére és az 1573-ban megkötött boulognei békével ismét biztosították maguknak azt a jogot, hogy egyes városokban szabadon gyakorolhatták vallásukat.

III. Henrik uralkodása alatt (1574-1589) még öt újabb vallásháború dúlta az országot, és a belháborúk alatt az ifjabb Guisek (Ferenc tábornok három fia) oly nagy hatalomra tettek szert, hogy maga a király is elnyomatva érezte magát általuk. Ezért kettőt közülük orvul meggyilkoltatott és ellenfeléhez, Navarrai Henrikhez közeledett, aki a párizsi vérfürdő alkalmával a katolikus egyházba való áttéréssel mentette meg életét, de később ismét visszatért a hugenottákhoz és élükre állt. Ezen események következtében a király is orgyilkosság áldozata lett és 1589-ben Navarrai vagy IV. Henrik – és általa a Bourbon-család - ült a királyi székbe, miután a még négy évig folyó belháborúban több fényes győzelmet aratott a katolikusok felett és miután újból áttért a katolikus egyházba. Az 1598-as a nantesi ediktum kibocsátásával a hugenottáknak, Párizs és más négy nagyobb város kivételével, az egész országban szabad vallásgyakorlatot, hivatalviselhetési jogot biztosított, valamint meghagyta kezükön az eddig birtokolt várakat és erődöket.

A IV. Henriket követő XIII. Lajos uralma alatt (1610-1643) ismét veszélyes lett a hugenották helyzete. Richelieu bíboros kancellár váraikat elfoglalta és politikai hatalmukat megtörte. Bár a nismesi ediktumot (1629) kiadta részükre XIII. Lajos, de XIV. Lajos hosszú uralkodása alatt (1643-1715) minden jogaiktól megfosztották őket. A nantesi ediktumot eltörölte, a dragonyosok erőszakoskodásai, a börtönök s kegyetlenkedések sok ezer hugenottát áttérítettek a katolikus egyházba, még többet - mintegy 3 milliót – Svájcba, Brandenburgba, Angliába való kivándorlásra kényszerítettek. Mások, az úgynevezett camisardok a cevennesi hegyek között évtizedeken át fanatikus harcot vívtak hitükért. A 18. században már csak titokban erdőkben, barlangokban, a pusztákban gyakorolhatták a hugenották vallásukat; a bujdosó lelkészek közül akiket elfoghattak, halállal lakoltak. A század közepén azonban az új szabadságeszmék, majd később a francia forradalom véget vetettek a sok zaklatásnak.

[szerkesztés] Külső hivatkozás

• A Pallas Nagy Lexikona