Hieroi logoi
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Hieroi logoi, (görögül: Szent elbeszélések), a Kr. e. VI. században keletkezett görög költemény, az orphikus vallási irányzat világkeletkezési elképzelését tartalmazó, ránk csak töredékesen maradt mű, amely mítikus alakokká formálta az elvont fogalmakat, s ezet ok-okozati viszonyát az istenségek generációinak egymásutánjában ábrázolja. Kezdetben volt Kronosz, az Idő, aki nemzette Aithért (Levegőég), az Aithérben egy ezüst tojást teremtett, ebből kelt ki Phanész (Ragyogás), aki leányával, Nüxszel nemzette Uranoszt (Égbolt) és Gaiát (Föld). Ezután a Hésziodosz kozmogóniájából ismert istennemzedékek következnek. Zeusz újrateremti a világot úgy, hogy Phanészt elnyeli, vagyis minden őbenne van. Zeusz fiát, Dionüszoszt a titánok széttépték és megették, Zeusz ezért villámokkal sújtja őket, tagjaikból lettek az emberek, akikben így a vad, törvénytipró titáni és a helyes, dionüszoszi elem egyaránt jelen van. Ha az ember törekszik magában a titánit megfékezni, Dionüszosz megszabadítja a gonoszságtól, és lelke megtisztul.
[szerkesztés] Források
Pecz: Ókori lexikon
Based on work by