Harapkó
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Harapkó, (1899-ig Hrabkó, szlovákul Hrabkov) község Szlovákiában, az Eperjesi kerület Eperjesi járásában. 2001-ben 722 lakosából 709 szlovák volt.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Fekvése
Eperjestől 20 km-re délnyugatra fekszik.
[szerkesztés] Története
Harapkó a történészek szerint a 13 - 14. század fordulóján keletkezhetett és rövidesen felépült Szent Simon és Júdás apostolok tiszteletére szentelt temploma is. A falut és Szigfrid nevű plébánosát 1332-ben a pápai tizedjegyzék említi először. Még az 1330-as években földesura Perényi Miklós az ágoston rendiek számára és a Szentlélek tiszteletére kolostort építtetett ide és a rend megkapta a Szentkereszt területéből kihasított birtokot is a templommal és egy malommal. A község azonban csak 1351-ig maradt a rend birtokában, amikor a vádak szerint Perényi erőszakkal elfoglalta. Ezt követően Perényi úgy döntött, hogy a közeli Monyhádot adja nekik. A későbbiekben a falu különböző nemesi családok birtoka. 1427-ben 42 portája volt. A 16. századtól a Fricsi, a Hendrich és a Bertóti családok voltak az urai. Az ágoston rendiek a reformáció elterjedéséig (kb. 1535-ig) működtek a községben. A 16. század közepén a templom olyan rossz állapotba került, hogy le kellett bontani. 1543-ban a falu hét, 1567-ben négy és fél, 1588-ban négy porta után adózott. 1600-ban 37 lakóház, templom, plébánia, malom és iskola állt a faluban. 1787-ben 65 házában 547 lakos, 1828-ban 73 házában 542 lakos élt. Lakói főként mész- és szénégetéssel foglalkoztak. 1869-ben 726 lakosa volt. 1910-ben 565, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. 1920 előtt Sáros vármegye Eperjesi járásához tartozott.
[szerkesztés] Nevezetességei
A község keleti szélén még látható az egykori gótikus templom két falmaradványa.