Grúzia zászlaja
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Grúzia hivatalos állami zászlója úgynevezett "öt keresztes zászló", 2004. január 14-től használatos újra, több mint 500 év után. Az állami zászlóvá történő deklarálása előtt a grúz nemzeti pártok szimbóluma volt.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A zászló története
A zászló a 13. század végéből ered, ekkor használták először, mint a középkori Grúzia zászlaját. A zászló közepén egy Szent György kereszt helyezkedik el (csakúgy mint Anglia zászlaján), utalva Szent Györgyre, aki a védőszentje Grúziának. A 4 kisebb keresztet valószínűleg V. György uralkodása idején illesztették a zászlóba. Ezek a kisebb keresztek a Jeruzsálemi kereszt egyik változataként értelmezhetők, a zászlón lévő immár öt kereszt Jézus 5 szent sebét jelképezi.
A zászlót a középkorban használták, a szovjet uralom idején nem használták, és csak Grúzia függetlensége idején 1991-ben - került elő újra, mint a grúz nemzeti pártok szimbóluma. A legtöbb grúz - így a Grúz Ortodox és Apostoli Egyház is - már 1999-ben is támogatta a régi-új zászló állami zászlóvá tételét, amit a grúz parlament el is fogadott, Eduard Shevardnadze elnök azonban nem hagyta jóvá a parlament döntését a zászló megváltoztatásáról. Az Egyesült Nemzeti Mozgalom pártnak az egyik fő szimbóluma lett, mindazok használták, akik Shevarnadze elnök hatalmát ellenezték.
2004. január 14-én a grúz parlament elfogadta a zászló állami zászlóvá minősítését, ezt az új elnök, Mikhail Sakashvili január 25-én jóváhagyta.
[szerkesztés] Grúzia korábbi zászlói
[szerkesztés] Független Grúzia (1918-1921., 1990-2004.)
1918 és 1921 között, a Grúz Demokartikus Köztársaság zászlaja a Jakob Nikoladze által megtervezett trikolór lett, amit Grúzia 1921-es szovjet megszállásáig használtak. 1990. november 14-én a Grúz Köztársaság Legfelsőbb Tanácsa újból bevezetett. Újbóli bevezetése után a zászló sohasem vált túlzottan népszerűvé a lakosság körében. 2004-ben a Szent György keresztes zászló váltotta fel.
[szerkesztés] Szovjet Grúzia (1921-1990)
Grúzia szovjet megszállása után a szovjet vörös zászló egyik változatát fogadták el a Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság zászlójának. A zászló vörös alapon egy vörös sarló-kalapácsot és egy vöröscsillagot ábrázolt, melyek egy kék napon helyezkedtek el a zászló sarkában. A zászló felső részén egy kék sáv is végigfutott. 1990 után a grúz kormány eltörölte a szovjet időket idéző zászlót és bevezették a korábbi Grúz Demokratikus Köztársaság zászlaját.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Flag of Georgia A grúz elnök weboldala.
- Grúzia hivatalos zászlaja (2004.)
- "Grúzia", A világ zászlói