Ferenczi Sándor
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Ferenczi Sándor (Miskolc, 1873. július 7. – Budapest, 1933. május 22.): magyar orvos, pszichoanalitikus, a magyar pszichoanalitikai iskola megteremtője
[szerkesztés] Munkássága
Sigmund Freud egyik legközelebbi munkatársa és barátja volt. Lényeges szerepet játszott a nemzetközi pszichoanalitikus mozgalom megszerevezésében. Élete utolsó éveiben gondolatait a napi terápiás tapasztalatokról a Klinikai naplóban örökítette meg. Megfigyelései, kísérletező hozzáállása a modern pszichoterápia előfutárává tette, gondolatai progresszív irányba mozdították el a kor pszichoanalitikus elméleteit, így rámutatott arra, hogy
- a terápiában lényeges szerepet játszik a kölcsönös áttétel jelensége vagyis, hogy nem csak a páciensre gyakorol hatást az analitikus, hanem az indulatáttátel gyakran a terapeuta oldalán is megjelenik, elméleti hátteret vázolt a viszontáttétel fogalmára
- a terapeuta valóságként kell elfogadja azokat a beszámolókat, melyeket a páciens állít, vagy legalább is olyan belső történésként, melyet a páciens valósnak érez,
- a pszichoterápiában a humanista módszer is célravezet, az analitikusnak nem kell feltétlenül távolságtartónak lenni a pácienssel szemben, nem kell feltétlenül leküzdenie a viszontáttétel okozta érzelmi kötődést,
- a páciensek által felidézett gyermekkori, felnőttek általi agresszió gyakran rendelkezik valóságalappal és ilyen esetekben ez tekinthető a pszichés megbetegedések traumatikus okának – ezzel a feltételezésével ellentmondott Freud azon álláspontjának, hogy a gyermekkorban elszenvedett agresszióról szóló képek valójában a pszichoszexuális fejlődés belső konfliktusainak kivetítése; ez a nézetkülönbség Ferenczi és Freud kapcsolatában végleg törést jelentett.