Fúvóka (hangszerrész)
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A fúvóka a fúvós hangszernek az a része, amely a zenész ajkaival érintkezik, ahol a hangszer levegőpótlása történik, és ahol létrejön az a rezgésfolyamat, amely végül a megszólaló zenei hangban ölt testet. A fúvóka a különböző fúvós hangszerek jellemző része, melynek alapján megkülönböztethetjük, családokba sorolhatjuk e hangszereket.
- Az ajaksípos hangszerek fúvókája a legősibb, legegyszerűbb hangkeltő szerkezet, a legegyszerűbb estben nem egyéb, mint egy cső pereme (pl. pánsíp, tilinkó), vagy a hangszertest végén különlegesen kialakított nyílás (pl. fuvola), melyre a zenész ajkaival levegősugarat irányít, és így létrejönnek azok a légörvények, peremhangok, melyek cső- vagy üregrezonátor segítségével zenei hangot eredményeznek. A csőrös fuvolák (pl. furulya) esetében ezt az irányított légáramot a fúvókába épített légcsatorna hozza létre.
- Tölcséres fúvókájú hangszerek esetén a fúvókának egy tölcsér- (pl. kürt) vagy csészeformájú (pl. trombita) ürege van, ehhez illeszkednek a hangszerjátékos ajkai, melyek rezgése képezi az ilyen hangszerek elsődleges hangforrását. A legegyszerűbb esetben a fúvóka szerepét a hangszer végén lévő nyílás önmagában is betöltheti (pl. didgeridoo), a hangkeltés sajátos módja alapján ilyenkor is tölcséres fúvókájú hangszerről beszélünk.
- A nádnyelves hangszerek fúvókája nyelvsípként működő rugalmas nádnyelvet tartalmaz, vagy a fúvóka maga két egymással szembefordított nádnyelvből áll. A nád vagy közvetlenül érintkezik a hangszerjátékos ajkaival (pl. klarinét, oboa), vagy szélsapka fedi, amelynek nyílásán át történik a levegő befúvása (pl. duda, görbekürt).