Dunaszentpál
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Régió | [[Nyugat-Dunántúl]] |
Megye | Győr-Moson-Sopron |
Kistérség | Győri |
Rang | község
|
Terület | 9,81 km² |
Népesség | |
|
|
Irányítószám | 9175 |
Körzethívószám | 96 |
Térkép |
település Mo. térképén |
Dunaszentpál község Győr-Moson-Sopron megyében, a Győri kistérségben.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Fekvése
Dunaszentpál Győr-Moson-Sopron megye keleti részén, a Mosoni-Duna bal partján, annak egyik kanya- rulatában, Győrtől mintegy 15 km távolságra északnyugati irányban fekszik. A szigetközi község lakóinak életét a folyó áradásai gyakran megkeserítették, ugyanakkor a rét- és legelőgazdálkodásnak kedvezett, sőt az árvízmentes térszíneken még növénytermesztéssel is foglalkoztak. Közlekedésföldrajzi helyzete közepes: legegyszerűbben a Győr- Mosonmagyaróvár közötti szigetközi úton Dunaszeg után balra lekanyarodva érhető el. A falunak Győrrel rendszeres autóbusz-összeköttetése van, onnan mintegy fél órás buszozással érhetünk a településre.
[szerkesztés] Története és mai élete
Az árvizektől védett teraszokon már a honfoglalás óta éltek emberek. Dunaszentpált azonban csak 1391-ben említette először egy oklevél ZENTH PÁL néven, mint a Héderváry grófok birtokát. Elnevezése temploma védőszentjéről származik. Ezután 1443-ban, 1477-ben, 1491-ben, majd 1500-ban is előfordul az elnevezése. A mohácsi csatavesztés évében a király az itteni birtokokat Bakics Pálnak adományozta. A Bécs feléigyekvő Szulejmán 1529-ben felgyújtotta a település templomát. A Héderváry-uradalom Urbáriuma 1554-ben adalékot nyújt a szentpáli mezőgazdálkodásról: eszerint elsősorban rét- és legelőgazdálkodással, erdőgazdálkodással, búza- és rozstermesztéssel, illetve halászattal foglalkozott a lakosság. A török hódoltság káros hatását a falu lakosságának többször el kellett szenvednie: mint fentebb már említettem, 1594-ben felgyújtották Szentpált, s 1598-ig török megszállás alatt maradt. A háborús szenvedések miatt nagyon megcsappant a lakosságszám (ezt az 1604-es és az 1619-es jelentések is igazolják), ezért 1656-ban szlovák telepeseket hívtak a településre. A "tótok" a falu északi részén, a Mosoni-Duna közelében telepedtek le. Dunaszentpál északi részét ezért a XVII. században "Tótszer"-nek, míg a templom környékét "Magyarszer"-nek hívták. Utoljára 1683-ban vonultak át a török seregek a falun, utána viszonylag békésebb körülmények között éltek a község lakói. A Rákóczi-szabadságharc idején, 1707-ben Vak Bottyán seregei Dunaszentpálon tanyáztak. A település legnagyobb birtokosa 1711-ben a Viczay-család volt, a XVIII. század közepére azonban a birtokterületek többsége leányágon visszaszállt a Khuen-Héderváry családra. Bár az 1700-as évek több háborút nem hoztak, mégsem teltek a gazdálkodók mindennapjai gondtalanul: 1783-ban és 1789-ben súlyos árvíz vonult végig a falun. Az áradásokat követő kárbecslések és az 1784-es népszámlálás adatai együttesen megerősítik, hogy Dunaszentpálon 7 nemesi, 19 örökös jobbágyi, 19 házas zselléri, s 4 házatlan zsellércsalád élt akkoriban. A Napoleoni háborúk idején 1809-ben francia csapatok szállták meg a községet. A későbbiekben visszafelé vonuló franciák állítólag a település közelében egy kiszáradt kapolyakútba dobták a Napóleon által közzétett Schönbrunn-i kiáltványt. Ezt a helyet azóta is Francia kútnak nevezik.
A XIX. század egyrészt a kedvezőbb gazdasági lehetőségek, másrészt a természeti katasztrófák százada volt: 1806-ban, 1831-ben és 1849-ben kolera, 1845-ben pedig tűzvész pusztított a faluban. Nemcsak a túlzottan magas, hanem az alacsony vízállás is okozhat károkat: 1854-ben az aszályos nyár miatt még a hajózás is veszélybe került. A gőzhajózás 1860-ban történő bevezetése kedvezőbb közlekedési helyzetet teremtett, ugyanakkor a hajóvontatásból élők munkáját feleslegessé tette. Az 1850-es népszámláláskor 450 katolikus vallású személy lakta a falut, akik akkoriban búza- és káposztatermesztéssel foglalkoztak. A község határában a tagosítások 1864-ben fejeződtek be. A földművelők helyzetét az 1888-as Duna-szabályozás nagy-mértékben javította, ezután egészen 1954-ig nem volt komoly áradás.Az első világháború 28, míg a második 17 halálos áldozatot követelt a köz-ségtől. A második világháború után Dunaszentpál visszanyerte önállóságát (1926-ig Győrzámollyal, 1926-1945 között pedig Dunaszeggel volt közös igazgatás alatt).A földosztáskor 62 család kapott egységesen 600 négyszög-öl házhelyet, míg 40 család átlagosan 3 kataszteri hold földet kapott.
Az 50-es évek kollektivizálási hullámai Dunaszentpált is elérték: 1949 szeptember 19-én megalakult az Egyetértés MGTSZ , s 1953-ra már szövetkezeti faluvá nyilvánították Dunaszentpált. Nagy Imre miniszterelnöksége alatt lelassult a kollektivizálás folyamata, 1956 után azonban még erőteljesebb lett. Az 1954-es árvíz érintette ugyan a falut, de aránylag kevesebb kárt okozott, mint a Szigetköz más településein.
A városokba való beköltözések erőltetését a falu nagyon megsínylette, hiszen 1996-ban mindössze 359-en lakták.A lakosság helyben történő foglalkoztatását az itteni termelőszövetkezet nem tudja biztosítani. Ezért nagyon sokan inkább Győrben vállalnak munkát Dunaszenpál lakói csaknem teljes egészében római katolikus vallásúak, a templomuk 1847-ben épült. A község infrastrukturális állapota eléggé elmaradott volt: 1990 után építették ki a vízvezeték hálózatot, a szennyvízelvezető csatorna is kiépülőben van. A következő években a gázvezeték kiépítését is tervezik. Örvendetes a kistelepülés gyors fejlődése, bár a pénzügyi nehézségek gátat szabnak a nagyobb beruházásoknak. A községnek azonban így is vannak lehetőségei: a Mosoni-Duna ugyanis vonzza a fürdeni és horgászni vágyó turistákat, akiknek az önkormányzat táborozásra alkalmas helyet jelölt ki. Az áradásoktól mentesített öntéstalajon jó minőségű zöldségféléket és gabonanövényeket lehet termeszteni. A falu diákjai a helyi általános iskolában tanulnak, amelyet még a 60-as évek elején bővítettek. Dunaszentpálnak van könyvtára és kultúrotthona is.
[szerkesztés] Látnivalók
[szerkesztés] Külső hivatkozások
[szerkesztés] Forrás
Győr-Moson-Sopron megye kézikönyvéből (Szekszárd 1998) Áldozó Isván cikke átdolgozásával.