Charles Simonyi
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Charles Simonyi (született Simonyi Károly) (Budapest, 1948. szeptember 10. –) szoftverfejelsztő, a szándékorientált programozás (Intentional Programming, IP) kutatója. Apja Simonyi Károly fizikus.
[szerkesztés] Életrajza
1966-tól Dániában dolgozott, majd 1968-ban az Egyesült Államokba költözött, ahol beiratkozott a Berkeley-i Kaliforniai Egyetemre. Olyan híres emberek tanultak itt, mit Gordon E. Moore (Moore-törvény), Gróf András (Andrew Grove) és Andrew Tanenbaum, a Minix megalkotója.
Később a Stanfordi Egyetemen tanult, és a Xerox PARC-nál dolgozott Alan Kay és Robert Metcalfe mellett. Kifejlesztette az első ALAKHŰ (WYSIWYG) szövegszerkesztőt az Alto személyi számítógépre, a Bravo-t.
A Microsoftnál dolgozott, ahol a Word és a Excel, valamint az Excelt megelőző Multiplan fejlesztését vezette. Ő vezette be itt a objektumorientált programozást, amit a Xeroxnál tanult meg, és kifejlesztette a magyar jelölést a változók megnevezésére.
2002-ben hirtelen elhagyta a Microsoftot, hogy üzlettársával Gregor Kiczales-szel a British Columbiai Egyetem professzorával megalapítsa az Intentional Software Company-t.
Várhatóan 2007. márciusában a Szojuz TMA-10 űrhajóval 10 napos utazást tesz a Nemzetközi Űrállomásra. A repülésre való felkészülést 2006. szeptemberben kezdte el a Csillagvárosban [1].
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Intentional Software Company, az új cég
- Simonyi magyar sajtótájékoztatója az ISC-ről 2002. szeptember 30-án az Akadémián az ISC-ről
- John Brockmann: "Szándék-programozás" Beszélgetés Charles Simonyival Természet Világa, 2000, 2. különszám
- Referenszterem róla elnevezve a Seattle-i könyvtárban (forrás: diabemutató)
- Megvan a második magyar űrhajós (2006. április 4.)
- Charles Simonyi célja az ismeretszerzés (2006. április 5.)