Caduceus
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A caduceus (görögül kerykeion) egy hírnökbot, amely köré két kígyó tekeredik. A kereskedelem ősi asztrológiai szimbóluma, melyet Hermésszel a görög mitológia istenével azonosítottak.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Ábrázolása
A pálcát néhol szárnyakkal, néhol két rákötözött fehér szalaggal ábrázolják. Tulajdonképpen a szalagok alakultak át a nyolcas alakban tekergő kígyókká. A nyolc, fontos alapszám az asztrológiában. A legtöbb kultúra a nyolcashoz a feltámadás és a megváltás képzetét társítja.
Néhány esetben a görög kerykeion ábrázolása jelentősen eltér a hagyományos caduceus-étól (lásd a jobboldali képet). Ezen ábrázolások sajátossága hogy a rúdon lévő kígyók úgy keresztezik egymást, hogy kört alkotnak és fejeik szarv-szerűen tekintenek egymásra. Ez a forma határozottan emlékeztet a Merkúr bolygó szimbólumára. A Merkúr tulajdonképpen Hermész római neve aki a kerykeion, vagy caduceus hordozója.
[szerkesztés] A szimbólum jelentése
A hetedik században a caduceus a korai nyugati orvoslás szimbóluma lett, elsősorban az alkímia és a Hermetikus asztrológia elvei nyomán, amely a bolygókat és csillagokat gyógyerőként használta a betegségek leküzdésében. A caduceust – igen helytelenül – gyakran összekeverik Aszklépiusz botjával, — Aszklépiusz botja valódi orvosi szimbólum, míg a caduceus a kereskedelem megjelenítője. Történelmileg, e két asztrológiai jel egymástól teljesen eltérő tartalommal bír az alkímia és a csillagászat elvei alapján. Néha a caduceus egybefonódó kígyó alakjait a DNS dupla-helixéhez is hasonlíthatjuk.
[szerkesztés] A szimbólum eredete
A szimbólum eredete egészen i.e. 2600-ig, a korai Mezopotámiába nyúlik vissza. A Bibliában is található utalás caduceus-szerű szimbólumra, pl. Mózes 4. könyvében (Számok) 21:4–9 és a Királyok második könyve 18:4 verseiben. A Kivonulás (Exodus) alatt, Mózes az Úr tanácsára egy rézkígyót csináltatott és egy póznára tűzve a pusztába állította. Akit csak megmart egy mérgeskígó és föltekintett e botra, héber nevén Nehustanra, életben maradt, meggyógyult. Jelentését tekintve Isten hatalmának bizonyítéka, akire föltekint az imádkozó ember. Ez a jelentés az idők során értelmét vesztette, de Ezékiel uralkodásáig “tömjénezték”, ahogy az a Királyok második könyvében 18:4-ben olvasható.
Walter Burkert könyvében két ábra látható, amelyek egy botot ábrázolnak két rátekeredő kígyóval. Az egyik i.e. 2200-ból Mezopotámiából a másik Krétáról, az i. e. 700-ból származik.[1]
Az ókori Görögországban asztrológus papok használták a caduceust az Eleuziszi misztériumok alatt, mint a világban ható ellentétek szintézisének szimbóluma. A jelkép összefüggésben áll a gnosztikus Corpus Hermeticummal, valamint a hindu Kundalíni jógával, amely ezzel a szimbólummal jeleníti meg a test “finom” idegpályáit, energetikai csatornáit .
A bong kultúrában a caduceus a mesterdarab - amelyben a szépség és funkcionalitás összeolvad és betetőzi a mesterségbeli tudást, a valódi értékeket, az egészséget és a jólétet szimbolizálva.
A caduceus jele Unicode-ban az U+2624 alatt jelenik meg.
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Jegyzetek
- ^ Walter Burkert, Structure and History in Greek Mythology and Ritual, Fordítás, University of California, 1979, pp. 31-32.