Bucsány
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Bucsány (szlovákul Bučany) község Szlovákiában a Nagyszombati kerületben a Nagyszombati járásban. Kis- és Nagybucsány egyesítése. 2001-ben 2118 lakosából 2098 szlovák volt.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Fekvése
Nagyszombattól 8 km-re északkeletre fekszik.
[szerkesztés] Története
A falu területén ősidők óta laktak emberek. 1978-ban egy útépítést megelőző régészeti ásatás során ie. 5000 körüli időkből származó település nyomait tárták fel. Ezer évvel később már a földművelés nyomai is megtalálhatók, a települést ekkor már sánccal és árokkal erősítették meg. Innen került elő a legértékesebb lelet a 6,5 cm magas ún. Bucsányi Vénusz. A területen az i. e. 5. századtól a kelták települése állt. Ebből a korból is kerültek elő bronz és kerámia tárgyak. A mai Bucsányt 1258-ban említik először oklevélben, amikor IV. Béla a falut Cunta nagyszombati bíró fiának adományozza. 1289-ben birtokosai a Bucsányiak, később az Ocskay és a Zay családok. 1307-ben Tamás esztergomi érsek engedélyt ad a Szent Margit kápolna építésére. 1892-ig Bucsány két községből, Alsó- és Felsőbucsányból állt. 1910-ben 1562, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Nyitra vármegye Galgóci járásához tartozott.
[szerkesztés] Nevezetességei
- Szent István király tiszteletére épített római katolikus temploma 1700-ban épült.