Bandérium

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A bandérium a főúr zászlaja alatt összegyűlt és a főúr által vezetett katonaság. A szó olasz eredetű, zászlót jelent.

Szent István királytól 1848-ig a nemesek hadseregében az egy zászló alatt harcra kelő vitézek képeztek egy bandériumot. A nagy jövedelemmel bíró emberek jövedelmüknek megfelelő számú katonával kötelesek voltak saját zászlójuk alatt személyesen háborúba indulni. A csekélyebb jövedelemmel bíró nemesség és az általuk kiállított sereg a vármegye zászlója alá sorakozott.

A bandériumok szervezését részletesen állapítja meg Luxemburgi Zsigmond 1433-ban keletkezett táborozási szabályzata, az 1435. évi végzés és az 1454. évi II. törvénycikk. Ezek szerint:

1. a király az általa (földbirtok-élvezettel) díjazott várőrségeken kivül köteles volt még állandóan, tehát békében is, 1000 lovasból álló királyi bandériumot tartani a saját költségén. Ezenkívül háború esetén a királynak még több – a szükségnek s a királyi jövedelmeknek megfelelő számú – bandériumot kellett kiállítania saját költségén.
2. A királynénak is, az általa élvezett jövedelmekből vett költségen, állandóan fegyver alatt kellett tartania a királyné bandériumát.
3. Az ország főméltóságai (zászlós urak) is kötelesek voltak bandériumokat tartani; költségeik fejében készpénzből vagy sóból álló évi járadékot kaptak. A 15. százád okmányai az ilyen „zászlós” urak közt említik az erdélyi vajdát, a horvát, a szlavóniai, a nándorfehérvári, a szörényi, a sabáci, a zeberniki és a jajcai bánt, valamint a székely és a temesi ispánt.
4. Az egyházi és világi főurak, jövedelmüknek megfelelő számú fegyvereseikkel, csakis akkor képezhettek külön bandériumot, ha régebben – Zsigmond király idejéig – legalább 400, később pedig 50 lovasharcost tudtak állítani.
5. A megyék bandériumaiba a nemesek által jobbágyaik száma arányában kiállított fegyveresek, az úgynevezett portalis katonaság tartozott, ez onnan kapta a nevét, hogy a kivetésnél nem a jobbágyok számát, hanem a jobbágycsaládok, azaz az ezek által művelt telkekhez tartozó házat, vagyis az udvarkapuk – a porta – számát vették tekintetbe. A megye zászlója alá gyülekeztek a személyesen fölkelt nemesek is.
6. A városok bandériumait főleg a várak őrizetére rendelték. A városokat ezenkívül ágyúk, puskák, puskapor és egyéb hadianyagok szállítására és fuvaroztatására kötelezték.

A banderiális rendszer hatását Mátyás király rendítette meg azzal, hogy szívesen vette, ha valaki a bandérium kiállítására való kötelezettség teljesítése helyett évi járadékot fizetett a királyi kincstárba. Ezt a jövedelmet aztán a király kitűnően szervezett zsoldos hadának tartására fordította. Az utána trónra jutott Jagelló királyok csak annyiban követték példáját, hogy a váltságot elfogadták, a jövedelmet azonban nem fordították jó, állandó katonaság tartására, hanem eltékozolták, ezzel az ország ellenállóképességét majdnem teljesen tönkretették. Alattuk a banderialis rendszer annyira tönkrement, hogy míg Zsigmond király alatt a Magyarország védelmére táborba szálló banderiális hadsereg (Feszler szerint) 93 495 fegyveresből állt, addig II. Lajos alatt még a legnagyobb veszély idején is a népfelkeléssel együtt összesen alig 60 000 fegyveres gyülekezett egybe a különböző táborokban.

A Habsburg-házból származó királyok alatt még majdnem két századon át a régi banderiális rendszert alkalmazták, elég rendszertelenül, csak a pillanat követelményeit tekintetbe vevő módosításokkal. 1715-ben iktatták törvénybe az állandó hadsereg felállítását, kiegészítését és fenntartását, de az ez évi VIII. törvénycikk szerint a nemesek és azok, akiket a törvény annak tekint, továbbra kötelesek személyesen harcolni és csapatokat kiállítani az ország védelmében. E törvénycikk azonban nem jelölte meg közelebbről, hogy e kötelesség kiket és milyen mértékben illet, ezért már az 1741-es országgyűlésen is heves vitát váltott ki értelmezése. Az 1764-es országgyűlésen Koller báró javasolta, hogy a kötelezettséget lehessen pénzben megváltani, de a rendek nem mertek még több pénzt áldozni az ország alkotmányára veszélyesnek tetsző, teljesen osztrák szellemben vezetett haderő szaporítására; másrészt a rendes évi járulékok fizetését azért is megtagadták, mert a nemesség megadóztatása első lépésének tekintették.

1791 és 1848 között az országgyűlések folytonosan foglalkoztak a felkelési kötelezettségek végleges rendezésével; az ezen időszak alatt véleményadás végett az országgyűlések által kiküldött választmányok és albizottságok igen alaposan kidolgozott véleményes jelentései olvashatóak az országgyűlési aktákban. Az 1848-as országgyűlés, ami az adófizetési kötelezettséget az ország minden lakosára, tehát a nemességre is kiterjesztette, egyúttal a személyes katonáskodási kötelezettséget is minden osztályra kirótta, és ezzel együtt a bandériumok felállítására vonatkozó kötelezettséget is megszüntette.

Bandériumnak nevezik az a díszkíséretet, polgári és katonai jellegű parádét is, amikor ünnepies alkalmakkor, pl. koronázáskor, jubileumkor, beiktatáskor, fogadásoknál, stb.-, bizonyos válogatott csapat magyar díszöltözetben, lóháton, középkori fegyverekkel, esetleg csatlósokkal és apródokkal, történelmi jelmezekben fellép.