Aleut-szigetek

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A NASA 2004 telén készült műholdfelvétele az Aleut-szigetekről

Az Aleut-szigetek (feltehetően a csukcs aliat – 'sziget' szóból) a Csendes-óceán északi részén húzódó szigetlánc. Legnyugatibb, Oroszországhoz tartozó tagjait leszámítva az Amerikai Egyesült Államok Alaszka tagállamának része. Az északi 52. és 55. szélességi, valamint a keleti 172. és a nyugati 163. hosszúsági kör között helyezkedik el.

Az Alaszkai-félszigeten található Aleut-hegység közvetlen folytatásaként délnyugati, majd a 129. hosszúsági körtől északnyugati irányban, összesen 1900 km hosszan sorakozó kis területű szigetek vulkanikus eredetűek; a Kuril-szigetekhez, Japán szigeteihez és a Fülöp-szigetekhez hasonlóan a csendes-óceáni és egy másik lemez határán alakultak ki (lásd csendes-óceáni tűzgyűrű).

A 2000-es népszámlálás adatai szerint a szigeten 8162 fő él, közülük 4283-an a legnagyobb településen, a hasonló nevű szigeten lévő Unalaskában.

[szerkesztés] Éghajlata

A szigetek éghajlata óceáni, mérsékelt és kiegyensúlyozott hőmérséklettel. A nyarak jóval hidegebbek, mint a kontinensen azonos szélességen elhelyezkedő Sitka környékén, a telek azonban hasonlóak. Unalaska szigetén az évi átlaghőmérséklet 3,4 C°, az évi közepes hőingadozás 10 fok (január: 1,1 – augusztus: 11,1). A szigeteken mért legmagasabb hőmérséklet 25,6, a legalacsonyabb -15 C°.

A csapadék mennyisége az egész térségben jelentős, évente kb. 2000 mm, Unalaska pedig az USA legcsapadékosabb helye, itt évente mintegy 250 napon esik. A nedves időjárás miatt sok szigetet szinte állandóan köd borít.

[szerkesztés] Gazdasága

Az elhanyagolható mennyiségű fa (főként fűzfák) mellett a legtöbb sziget felszínét fűfélék, különféle virágok borítják. Konyhakerti növényeken kívül mást nem termesztenek az arra alkalmas időszakban (kora májustól szeptember végéig). A nem túl hegyes szigeteken juhot és rénszarvast tartanak. A legfontosabb élelmiszerforrást a tengeri halak jelentik.

[szerkesztés] Története

A szigetek elhelyezkedése miatt sok antropológus tartja valószínűnek, hogy az Amerikát benépesítő ősemberek ezen az útvonalon keresztül érkeztek, akár egy olyan időszakban is, melyben a Bering-földhíd nem létezett. Az akkoriban magasabban elhelyezkedő szárazulatok közti kisebb távolságokat egyszerűbb csónakokkal is legyőzhették. Mivel a napjainkig Alaszkában talált legrégebbi leletek is későbbiek, mint az Új-Mexikóban és Peruban feltártak, lehetséges, hogy az amerikai kontinens első emberi lakóhelyei az Aleut-szigetek és Dél-Alaszka partjaitól néhány kilométerre, a tenger alatt fekszenek.

A dán Vitus Bering és az orosz Alekszej Iljics Csirikov „nagy északi expedíciójuk” során, 1741-ben érték el a szigetláncot. Miután egy viharban elvesztették egymást, Csirikov néhány keleti, Bering pedig néhány nyugati szigetet fedezett fel. Majd' négy évtizeddel később, harmadik, utolsó utazása során (1778) James Cook a Katalin cárnőről elnevezett szigetek keleti tagjai mentén hajózva több sziget helyét is pontosabban határozta meg, mint az addig készült térképek.

1743-ban megkezdődott a tengeri vidrák és más prémes állatok vadászata, Alaszka nyugati és déli partjain orosz kereskedelmi állomások létesültek. A prémvadászok, katonai és technikai fölényüket kihasználva az őslakókat gyakorlatilag rabszolgákként kezelték. 1763-64-ben az aleutok szembeszálltak velük az Unimak, az Umnak és az Unalaska szigeten, utóbbi kettőn az oroszok lerombolták a falvaikat. Az aleutok helyzete a következő évtizedekben sem változott.

Az első keresztény (ortodox) misszionáriusok Herman barát vezetésével 1793-ban érkeztek. Két év múlva már csak vezetőjük volt életben. A Kodiak-sziget melletti Spruce-szigeten települt le. Herman – akit később szentté avattak – gyakran megvédte az aleutokat az őket kihasználó orosz kereskedelmi társaságoktól, és egy iskolát is alapított a számukra. Az alaszkai ortodox egyház korai történetének másik jelentős alakja, Veniaminov atya (Alaszkai Szent Ince) szintén kötődik az Aleut-szigetekhez: 1824-ben került Unalaska szigetére, és itt élt és dolgozott 1840-ig, amikor Novoarhangelszk (Sitka) püspökévé nevezték ki. Ince több alaszkai nyelvet tanulmányozott, így az aleutot is, melynek legelterjedtebb változatára, az unaganra bibliai és más egyházi szövegeket is lefordított, a cirill ábécé felhasználásával.

A szigetek 1867-ig, Alaszka Egyesült Államoknak való eladásáig voltak orosz fennhatóság alatt, ekkor kapták az Aleut-szigetek nevet.

1942. június 3-án az Unalaskán lévő Dutch Harbor haditengerészeti támaszpontját japán gépek bombázták le, majd három nappal később a szigetlánc két nyugati tagját, Attut és Kiskát japán csapatok szállták meg. Az aleut-szigeteki csata több mint egy évig húzódott, mintegy 3300 halottat és valamivel több sebesültet követelt.

Az USA 1960-as években elindított nukleáris stratégiai programjának (National Missile Defense) keretében telepítendő rakétasilók egyik fontos helyszíne lenne Alaszka (az elmúlt néhány évben a program egyes tesztkilövéseit is itt hajtották végre), és azon belül a nagyrészt lakatlan, és az ázsiai kontinenshez igen közel lévő Aleut-szigetek.

[szerkesztés] Csoportok a szigetláncon belül

Az Aleut-szigeteken belül négy csoportot különítenek el. Nyugatról keletre (a felsorolt nagyobb szigetek szintén):

Near-szigetek

Attu, Agattu, Alaid, Nizki, Shemya

Rat-szigetek

Kiska, Rat- (Kryssei-)sziget, Chugul, Amchitka, Buldyr

Andreanov-szigetek

Gorelei, Amatigras, Tanaga, Kanaga, Adak, Tagalak, Great Sitkin, Atka, Amlia, Seguyam

Fox-szigetek

Amuchta, Unaska, Uluga, Umnak, Amaknak, Unalaska, Akutan, Akun, Unimak, Sannak